Dzsudzsákot három meccsre eltiltották, egymillió felett fizethet – videóval

Három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott az egykori lokista Dzsudzsák Balázs, a török Bursaspor magyar válogatott futballistája.

Dzsudzsák Balázs, a török Bursaspor mezében

Dzsudzsák Balázs, a török Bursaspor mezében

A 29 éves szélsőt december 19-én a Konyaspor otthonában elszenvedett 1-0-ás vereség alkalmával állították ki, mert a találkozó 72. percében a szögletzászlónál egy ártalmatlan szituációban csúnyán belerúgott ellenfelébe, Mehmet Usluba.

Török sajtóértesülések szerint a magyar válogatott csapatkapitányának e mellett 13 ezer török lírát (mintegy 1,3 millió forint) pénzbüntetést is be kell fizetnie.

A kiesés szélére sodródott Bursa december 27-én, vasárnap a tabella utolsó előtti helyén álló Mesin csapatát fogadja, ám Dzsudzsák nem lehet ott e mérkőzésen, miként a következő két bajnokin sem.

A Bursaspor továbbra is formán kívül szerepel, az utóbbi hat bajnoki meccsét elbukta, már csak két pont választja el a kieső helyen álló gárdáktól. A nemzetközi kupaszereplést megcélzó csapat az őszi 16 meccséből 11-et elvesztett, és a vasárnapi eredményektől függően akár kieső helyre is visszacsúszhat a török bajnoki tabellán.

Az állás a 16. forduló után:

1. Besiktas                           38
2. Fenerbahcse                    37
3. Galatasaray                     29
4. Istanbul Basaksehir         29
5. Kasimpasa                       29
6. Akhisa Bld.                       28
7. Konyaspor                        26
8. Trabzonspor                     23
9. Gazientepspor                  22
10. Rizespor                         21
11. Antalyaspor                    20
12. Osmanlispor                   18
13. Kayserispor                    18
14. Bursaspor                       15
15. Sivasspor                       14
16. Genclerbirgili                  13
17. Mersin                            10
18. Eskisehirspor                   7