Debrecenben is slágertéma a Családok Otthonteremtési Kedvezménye

A családi célok megfogalmazása, pénzügyi tervezés internetes kalkulátorral, és online regisztráció után soron kívüli ügyintézés a kiválasztott bankfiókban – ez a CSOK-igénylés gyors és praktikus útja, aminek minden lépését bemutatták az érdeklődőknek. Sokan tájékozódtak személyes tanácsadáson a Családok Otthonteremtési Kedvezményéről.

– Már két gyermekünk van, és mikor meghozták ezt a törvényt, mi azt mondtuk, hogy ezt nekünk találták ki, ugyanis terveztünk harmadik gyermeket és időközben egy építkezésbe is bele akartunk vágni – hallhattuk Bátori Attilát.

A szakértők részletesen ismertették a CSOK feltételeit, az igénylés kritikus pontjait, a felhasználás menetét és a későbbi teendőket. A 18 év feletti gyerekek szüleiről is volt szó.

– Tavaly bejöttek, sajnos nem lehetett igénybe venni rá, idén pedig már jár. Az a változás, hogy 20, illetve 25 évig – közölte Tokodi Gábor, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese.

A CSOK fórum résztvevői konkrét kérdéseikre is választ kaptak. Például arra, van-e életkori korlát.

– Adott egy 45 éves anyuka, akinek két gyereke van és használt lakásra szeretné a CSOK-ot igénybe venni. Lehet. Egy 50 éves ember is igénybe veheti – hangzott el a tájékoztatón.

A családokat az is érdekelte, hogy a megyében Debrecen mellett még hol várható kínálatbővülés az új ingatlanok és az építési telkek piacán.

– Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben és Berettyóújfaluban tapasztaltunk erre vonatkozóan olyan mozgást, amit a jövőben figyelembe kell venni – hallhattuk Pénzes Lászlónét, a Hajdú Takarék elnök-ügyvezetőjét.

Még ezen a héten megjelennek a CSOK áttekinthető szabályozását tartalmazó rendeletek, amelyekben változások is lesznek. Az igényeknek megfelelően például 35 millió forint lesz a felső határ használt ingatlan vásárlásánál, a támogatás mértéke pedig csak a gyermekek számától függ.