Csányi Sándor: nem reális, hogy a DVSC adótartozás miatt ne kapjon indulási jogot

Amint arról a Dehir.hu-n elsőként olvashattak, a debreceni futballklubot működtető DVSC Futballszervező Zrt. felkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon listájára, ahol a végrehajtási eljárás alatt álló adózókat tartják nyilván.

Csányi Sándor és Szima Gábor a Loki 2012-es bajnokavatásán

Csányi Sándor és Szima Gábor a Loki 2012-es bajnokavatásán

A DVSC közleményében arról írt, hogy 33 ezer forint cégautó hátraléka állt fenn a NAV felé. Mivel ennél az összegnél nagyobb túlfizetésük van más adónemből az adóhivatalnál, azt remélték, ezt összevezetik. Ez azonban „adminisztrációs okokból” nem történt meg, ezért kerültek végrehajtás alá. A 33 ezer forintot tegnap átutalták a NAV-nak, s ma már nem is szerepeltek a végrehajtási eljárás alatt álló adózókat számon tartó listán.

A múlt heti szurkolói ankéton arra is fény derült, hogy egy ennél jóval nagyobb adótartozása is volt a DVSC-nek. Szima Gábor klubelnök az ezt firtató kérdésre azt mondta, hogy valamikor 2009-ben vagy 2010-ben a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga-szereplések után járó pénzekből a DVSC eredménytartalékot képezett. Az eredménytartalék egy részét elköltötték, a másik részét azonban nem, emiatt azt kamatokkal és büntetőkamatokkal le kellett adózni. Ebből jött össze a DVSC-nek közel százmillió forint adótartozása.

Az elnök ezután azt mondta, hogy a DVSC ezt visszafizette, majd helyesbített, hogy van még vissza belőle tízmillió forint, ami nincs kifizetve. Ezt részletekben teljesíthetik a NAV felé, kétszer 5 millió forint van még hátra. A következő mondatban viszont már úgy fogalmazott: „kifizettük, tehát nincs tartozása a DVSC-nek a NAV felé.”

A DVSC adótartozásai szóba kerültek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke más témában tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Csányi Sándor újságírói kérdésre azt mondta, szerinte nem reális, hogy a DVSC adótartozás miatt ne kapjon indulási jogot az NB I-ben.

„A Magyar Labdarúgó Szövetség licencrendszere nagyon szigorúan követi az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA licencrendszerét, annak megfelelően járunk el. Ha az adott időpontban, amikor ezek a döntések születnek, a klub olyan helyzetben lesz, akkor természetesen – függetlenül attól, hogy milyen klubról van szó – kizárjuk, de én azt gondolom, hogy a DVSC-nél ez nem egy reális opció” – fogalmazott az MLSZ elnöke.

Szima Gábor egyébként a napokban többször hangoztatta, a DVSC anyagi helyzete stabil, január végi közlése szerint – főképp Balogh Norbert játékjoga eladásának köszönhetően – 800 millió forint van a bankszámlájukon.