Brutális tinédzser rablókat kaptak el a debreceni rendőrök – videóval

Január 18-án egy 15 éves fiú találkozót beszélt meg, hogy megvásárolják tőle az interneten meghirdetett mobiltelefonját. Aznap este nyolckor a debreceni Bartók Béla úton található körforgalomnál jöttek össze az adásvétel lebonyolításához. Az állítólagos vevőt elkísérte két társa is.

Elkapták a verekedő rablókat

Elkapták a verekedő rablókat

A három fiú azt mondta az eladónak, pénzt kell felváltaniuk, hogy ki tudják fizetni a harmincezer forintnyi vételárat. Erre hivatkozva csalták el az eladót a Gohér utcába. Ott aztán mindhárman verni kezdték az áldozatot, majd a mobiltelefonnal, annak töltőjével és dobozával együtt elmenekültek a helyszínről.

A sértett a történteket elmondta otthon édesanyjának, akivel azonnal feljelentést tettek a Debreceni Rendőrkapitányságon. A rendőrök ezt követően kezdek nyomozni a tettesek után. A kutatás nemsokára eredményre vezetett, hiszen a körzeti megbízottak január 27-én otthonaikban elfogták a két 17 éves fiút és 16 éves társukat, majd bevitték őket a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a debreceni fiúkat, akik beismerő vallomást tettek. A rendőrök az elrabolt mobiltelefont az egyik gyanúsított iskolatársánál megtalálták és lefoglalták, míg a készülék doboza és töltője a másik 17 éves fiatalkorútól került elő.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a három fiúval szemben csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.