Bevezették a milánói tőzsdére a Ferrari részvényeit

A tőzsdei jegyzés elindulásának tiszteletére a milánói tőzsde bejárata előtt felsorakoztak az Enzo Ferrari által 1947-ben alapított sportkocsigyár legismertebb modelljei, közöttük a legutolsóként született F12-es is. Sergio Marchionne a Ferrari és a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) elnöke “történelmi fejezetnek” nevezte a Ferrari tőzsdei bevezetését az olasz tőzsdére. Hangsúlyozta, hogy a Ferrari mostantól elvált a 2014-ben alakult FCA-tól és önálló piaci szereplővé vált.

A Ferrari tíz százalékát a cégalapító Enzo fia, Piero Ferrari birtokolja, tíz százalék tavaly óta forog a New York-i tőzsdén, a maradék nyolcvan százalék eddig az FCA tulajdona volt.

A Ferrari önálló tőzsdei jegyzése a luxusmárkának számító sportautógyár piaci erősítését szolgálja. A Ferrari önállósításával az FCA egyrészt el akarja különíteni ezt a márkát a konszern tömegtermékeitől, másrészt a bevételből támogatni akarja az Alfa Romeo, a Maserati és a Jeep márka felfuttatását.

A Ferrari szándékosan korlátozza autógyártását, jelenleg évi 7 ezer darabra, de azt tervezi, hogy 2019-re 30 százalékkal, 9 ezerre emeli ezt a számot. A Ferrari bevétele az idei harmadik negyedévben 720-730 millió euró, nyeresége pedig 210-215 millió euró körül alakult.

A tőzsdei jegyzés jelentőségét bizonyította, hogy a Ferrari milánói bemutatkozásán jelen volt Matteo Renzi olasz miniszterelnök, aki köszönetet mondott Sergio Marchionnénak az FCA-csoport olaszországi befektetéseiért. Matteo Renzi példaértékűnek tartotta, hogy a 2016-os olaszországi gazdasági esztendő éppen a Ferrari tőzsdei bevezetésével kezdődött és hasonló “szárnyalást” remélt az itáliai gazdasági élet többi ágazatától is.