Az Uber-sofőröknek is meg kell felelniük a magyar jogszabályoknak

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán beszélt erről. Tállai András kiemelte: annak is körültekintőnek kell lennie, aki igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen nem tudja, hogy a sofőr mikor szerezte a jogosítványát vagy, hogy milyen műszaki állapotban lévő autóval érkezik a megadott címre.

Az államtitkár hangsúlyozta: ha az országban valaki adóköteles tevékenységet folytat, például: személyszállítási szolgáltatást végez, akkor munkája során ugyanazoknak a jogszabályoknak kell megfelelnie, mint annak, aki jogszerűen végzi ezt a tevékenységet, jelen esetben a magyarországi taxizónak.Tállai András arról is beszámolt, hogy az NGM pénteki bejelentése után, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben, az Uber-sofőröket foglalkoztató holland cég közölte: Magyarországról 1200 sofőr jelentkezett be ezzel a szolgáltatással.

Az államtitkár azonban arra is emlékeztetett: a NAV munkatársai a korábbi próbavásárlások során azt tapasztalták, hogy egyetlen Uber-taxi szolgáltató sem rendelkezett adószámmal, nem jelentkezett be az adóhivatalhoz.