Az Iszlám Állam vállalta magára a gízai piramisoknál elkövetett robbantást

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport jelentkezett pénteken annak a robbantásnak az elkövetőjeként, amelyben az egyiptomi főváros gízai oldalán legalább tízen vesztették életüket előző este.

A detonáció a belügyminisztérium csütörtöki jelentése szerint egy rendőrségi razzia során történt. Az akció előtt a rendvédelmi erők értesítést kaptak arról, hogy a gízai piramisokhoz vezető főút egyik épületében terroristák rejtőzködnek. A helyszínre érkező rendőrök megpróbáltak hatástalanítani egy időzített bombát, amikor az a levegőbe repült.

Egyiptomi sajtóértesülések szerint hét rendőr vesztette életét. Ugyancsak meghalt az épület egyik lakója, továbbá a lakásban is találtak két elszenesedett holttestet. Utóbbiak személyazonossága az eddig nyilvánosságra került értesülések szerint nem tisztázott. Nem világos továbbá az sem, hogy a keresett szélsőségesek a razzia időpontjában a helyszínen tartózkodtak-e, és ha igen, mi lett a sorsuk.

A detonációban tizenhárman megsebesültek, az utolsó jelentések szerint két ember állapota válságos. A sebesültek között van a kerületi rendvédelmi erők nyomozórészlegének vezetője is.

Az IÁ-nak az interneten terjedő, egyiptomi keltezésű közleménye szerint a milícia egyik “biztonsági osztaga” hajtotta végre a robbantást.

Az IÁ jelentkezett annak az ugyancsak csütörtökön, a Sínai-félsziget északi részén, el-Arís városában végrehajtott fegyveres támadásnak a végrehajtójaként, amelyben legalább öt rendőr életét vesztette, további tíz pedig megsebesült.

Az észak-afrikai országban csaknem hetente adnak hírt kisebb-nagyobb merényletekről. Az utóbbi hetekben megszaporodtak a biztonsági erők rajtaütései is, mivel a hatóságok attól tartanak, hogy a tisztségéből 2013 júliusában elmozdított iszlamista elnök, Mohamed Murszi hívei a – korábbi elnök, Huszni Mubarak bukásához vezető – 2011-es forradalom január 25-i évfordulója alkalmából megmozdulásokra készülnek.