Autózni akart a fiatalember, kár, hogy lopott autóval, jogsi nélkül tette

Egy férfi december 26-án, kevéssel dél előtt tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a Libakert utcában parkoló fehér Suzukiját éjszaka ellopták. A rendőrök nyomban munkához is láttak és már két órán belül siker koronázta erőfeszítéseiket. A járőrök ugyanis a Pallagi úton megállítottak egy fehér Suzukit és igazoltatták a sofőrjét.

Hamar megkerült az autó

Hamar megkerült az autó

Az autót vezető B. Richárd ekkor kénytelen volt beismerni, hogy pillanatnyilag nem tud jogosítványt felmutatni, mivel a bíróság a vezetéstől eltiltotta. A rendőrök adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy nem a levegőbe beszél, hiszen a 21 éves férfit a Debreceni Járásbíróság 2016. november 27-ig ittas vezetés miatt valóban eltiltotta a sofőrködéstől. Ám legalább akkora bajnak bizonyult, hogy kiderült: a gépkocsi azonos az éjjel ellopott Suzukival.

Így aztán B. Richárdot a rendőrök elfogták és befuvarozták a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte és magyarázatként annyit közölt: csak kocsikázni akart a városban.

A lefoglalt személygépkocsit a nyomozók visszaadták tulajdonosának, a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a debreceni férfi ellen ellen lopás megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.