Áttúrták a jeruzsálemi szemetet, pedig nem is ott volt a drága jeggyűrű

Múlt csütörtökön egy jeruzsálemi menyasszony zsebébe rejtette a jegyesétől frissen kapott, 36 ezer sékeles (mintegy két és félmillió forintos) gyémánt eljegyzési gyűrűjét, hogy megóvja az esetleges szennyeződéstől, amikor kidobja a szemetet.

Zsebében egy kisebb szatyor is lapult némi szeméttel, és azt is kidobta. Pár pillanat elteltével a zsebébe nyúlt, de sehol sem volt a gyűrű, ezért úgy vélte, hogy a szatyorral együtt a kukába került az ékszer is.

Azonban már késő volt, mert éppen akkor jött a városi szemétszállító kocsi, mire észbekapott, a kuka tartalmát beleürítették. Azonnal szólt a sofőrnek, aki a városháza segítségével egy külön helyre borította a jármű tartalmát. Családtagokkal és önkéntesekkel napokig kétségbeesve keresték a szemét között a gyűrűt, de hiába.

A becsületes, nevét elhallgató megtaláló a katonai rádióban elmondta, hogy amikor a menyasszony kiöntötte a szemetet, akkor a gyűrű nem a kukába pottyant – ahogy eredetileg gondolták -, hanem a szemétgyűjtő mellé gurult. Ott akadt rá a megtaláló, olcsó utánzatnak gondolta és zsebre vágta.

Otthon megmutatta feleségének és meg is feledkeztek róla. Mivel vallásosok, péntektől nem hallgattak rádiót és nem néztek tévét, ezért nem értesültek arról, hogy egy elveszett gyűrűt keres a fél város.

A szomszédok szombaton meséltek nekik a Jeruzsálemet lázba hozó veszteségről. Azonnal nyomozni kezdtek a menyasszony után, de még egy napig tartott, mire megtudták a nevét és a címét, hogy visszajuttassák neki az ékszert. Ezért, noha már múlt csütörtökön meglett, csak vasárnap este kapta vissza gyémántgyűrűjét a tulajdonos.