Alkotó pedagógusok munkáiból nyílik tárlat a Varjúvár Galériában

Ezt a nagyközönség is megtekintheti az elkövetkező hetekben: hajdú-bihari alkotó pedagógusok munkáiból nyílik ugyanis tárlat február 11-én a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola Varjúvár Galériájában.

A tárlatot Pappné Gyulai Katalin, a KLIK debreceni tankerületének igazgatója nyitja meg. A kiállítás március 14-ig látogatható naponta 10 és 18 óra között.

Ahogy Buka László, a Dóczy-gimnázium festő-tanára felidézi, az első kiállításokat az 1980-as években a Pedagógus Művelődési Házban (Debrecen, Bethlen u.14.) rendezték, majd később az ÚÁMK-ban (az újkerti nagy oktatóközpontban), illetve régi Kölcsey Művelődési Központban is láthatott a közönség ilyen, megyei szintű közös bemutatkozásokat. „Ez a lelkes folyamat 1990 körül egy kis időre megszakadt. 1995 után Rácz Imre rajzszaktanácsadó újraindította ezt és az akkori (Piac utcai) Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézetben nyíltak tárlatok. Voltak aztán kiállítások a Megyeháza kapualjában több éven keresztül, majd következtek sorra bemutatkozó helyszínként a Kós Károly Szakiskola Varjúvár Galériája, a Vasutas Művelődési Központ, a Méliusz Könyvtár, a Déri Múzeum, a Dóczy-gimnázium galériája, a Medgyessy-gimnázium és még Létavértes is. Ezeket az alkalmakat is a megyei Pedagógiai Intézet segítette, mint fenntartó: vezetőik, szakembereik mindig jelen voltak a megnyitókon. Valljuk be, hogy ezen túl maguk az alkotó rajztanárok közösségének önzetlen segíteni akarása és tudása tartotta így életben ezt  az évenkénti eseményt, melyre napjainkban is nagy igény van.”

Idén 48 alkotó munkái kerülnek a közönség elé  a Kós Károly Művészeti Szakközépiskola Varjúvár Galériájában, s nem kevesen vannak közöttük, akik önállón is rendszeresen kiállítanak

„Ezen a tárlaton technikai sokszínűségében is megcsodálhatjuk a mindennapok tanári társadalmának mintaszerű hozzáállását, hiszen akik tanítanak, azok nem csak mondják, utasítják, követelik a növendékeket az alkotásra, a művészkedésre, de maguk is ‘küzdenek’ az anyaggal, magukkal-lelkükkel, az idejükkel (elég kevés), és mindezzel bizonyítják: a tanítás-nevelés lehet minta,
modell az utánunk jövőnknek. Így lehet, így érdemes!”