Alaposan visszavágott a DVSE pólósainak a debreceni vereségéért az OSC

Októberben az A-Híd OSC Újbuda 7-5-re kikapott a debreceni bajnoki meccsen. A férfi vízilabda OB I alapszakaszának tavaszi idényében alaposan visszavágott: pénteken délután a fővárosi Nyéki Imre uszodában nyolc gólos vereséget mért Varga Tamás társulatára.

A térdműtét után lábadozó Kincses Attilára, valamint az influenzával küszködő Babay Árpádra és Halek Mártonra sem számíthatott a debreceni szakvezető. A hiányzókat Fekete Gergő és Macsi Martin személyében saját nevelésű tehetségek pótolták.

A sérülések és betegségek miatt tartalékos debreceniek igen jól kezdték a meccset, hiszen Szőke Szabolcs góljával vezetéshez jutottak, majd az OSC egyenlítését követően a 15 esztendős Fekete Gergő távoli bombájával ismét vezetéshez jutottak. Három másodperccel a negyed vége előtt Salamon Ferenc egyenlített.

A második nyolc perc hazai góllal kezdődött, Bátori Bence ötméteresből vezetéshez juttatta a fővárosiakat, ám Szőke távoli erős lövése az OSC kapujában kötött ki, így tíz perc elteltével döntetlen volt az állás (3-3). Ezt követően két góllal elhúztak Vince Balázs tanítványai, ám Kállay Márk átlövésével még közelíteni tudott a DVSE. Ennek a negyednek az utolsó másodperceiben szintén gólt kapott a debreceni csapat: Juhász állította be a nagyszünet 6-4-es OSC vezetését.

A találkozó második felében minden a fővárosiakról szólt. Az egyre jobban fáradó debreceniek sokat hibáztak, rengeteg rossz passzuk volt, ziccereket packáztak el, s védekezésük is nagyon hézagosra sikeredett. Gólt csak a meccs vége előtti másodpercekben sikerült lőniük Kállay révén – közben azonban az OSC egymás után érte el találatait, főleg Kovács Gábor jeleskedett, aki ötször vette be a debreceni kaput – melyet a hajrában már a juniorkorú Kászonyi Roland védett a három és fél negyeden át szereplő Lévai Botond helyén.

Férfi vízilabda OB I:
A-Híd OSC Újbuda – Debreceni VSE 13-5 (2-2, 4-2, 4-0, 3-1)

OSC: Barabás – Decker Á. 1, Bátori 1, Hegedűs 1, Salamon 3, Német, Brguljan – – csere: Nagy Á., Juhász 1, Kovács 5, Graham, Gór 1, Bundschuh. – Edző: Vincze Balázs.
DVSE: Lévai M. – Kállay 2, Smitula, Fekete 1, Süveges, Szőke 2, Sergi Mora -csere: Müller, Hoppál, Kuncz, Pataki, Macsi. – Edző: Varga Tamás.

Gól – emberelőnyből: 11/3, ill. 14/2.
Gól – büntetőből: 1/1, ill. 0/0.