A Manchester City-ből próbálhat BL-győztest faragni Guardiola

Hivatalosan is bejelentették azt, amiről az elmúlt hetekben csak beszéltek, a Bayern München vezetőedzője, Pep Guardiola a szezon végén csapatot vált és a Manchester City együttesét fogja irányítani – ezt egyébként maga az angol klub erősítette meg hétfőn. A Sportbild.de közlése szerint a spanyol szakember három évre szóló szerződést ír alá az angolokkal.

Joseph Guardiola

Joseph Guardiola

A klubnál azt írták, hogy szerették volna elejét venni a további spekulálásoknak, valamint a csapatot 2013 óta irányító Manuel Pellegrinivel szemben is azt tartotta korrektnek a vezetés, ha időben közlik az edzőváltás tényét, harmadsorban pedig a drukkereket sem akarták tovább kétségek között tartani.

A City-nél még azt is elárulták, hogy már 2012-ben felvették a kapcsolatot Guardiolával, ám a spanyol szakember akkor inkább a Bayern ajánlatát fogadta el, de az angolok azóta sem tettek le arról, hogy egyszer megszerezzék maguknak a sikeredzőt.

Pellegrinit egyáltalán nem lepte a döntés, mint mondta, a klub fair volt, mivel semmit nem csináltak a háta mögött, már körülbelül egy hónapja tudta, hogy Guardiola fogja őt váltani a kispadon. Ugyanakkor a szakember szerint a klubnak korábban meg kellett volna tennie a bejelentést, így elejét vehették volna a folyamatos spekulációknak.

Guardiola 2013-ban tette át a székhelyét Barcelonából Münchenbe, hogy a rekordbajnok német csapatot irányítsa. Ottani pályafutása során kétszer nyerte meg a Bundesligát, egy alkalommal pedig a Német Kupát is elhódította a Bayernnel. Nemzetközi sikereket is aratott, s bár a Bajnokok Ligája trófeát nem tudta megszerezni, 2013-ban megnyerte a klubvilágbajnokságot és az európai Szuperkupát is. A Barcelonával összesen 14 kupát gyűjtött be, köztük két alkalommal a BL-trófeát is megnyerte edzőként.