A Mad Max rendezője vezeti a 69. cannes-i fesztivál zsűrijét

A 70 éves ausztrál filmrendező az egyik legeklektikusabb filmes a világon, a Mad Max-sorozaton kívül a nevéhez fűződik Az eastwicki boszorkányok vagy a Táncoló talpak című Oscar-díjas animációs film is. A zsűri elnöki posztját Joel és Ethan Coen amerikai rendezőktől veszi át.

A 69. cannes-i fesztivál május 11-én kezdődik és 22-én a díjátadó gálával zárul. “Hatalmas öröm! Ennek a történelmi fesztiválnak a középpontjában lenni, amely a világ filmművészetének gyöngyszemeit mutatja be, órákon át szenvedélyes vitákat folytatni a zsűritagokkal, óriási megtiszteltetés! A világ semmilyen kincséért nem hagynám ki!” – mondta George Miller a felkérésre a fesztivál közleménye szerint.

A rendező, forgatókönyvíró és producer George Miller az 1980-as években megjelent ausztrál filmes generációból emelkedett ki. A Mad Max-trilógia első darabjával 1979-ben lett ismert és indította el az akkor még ismeretlen Mel Gibsont is a világhír felé. A Mad Max 2. – Az országúti harcos 1981-ben került a mozikba, a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című részt pedig 1985-ben mutatták be, a Mad Max 4. – A harag útja pedig a tavalyi cannes-i fesztiválon versenyen kívül debütált. A road movie, a western és a sci-fi elemeit vegyítő sorozat világhíressé tetté az ausztrál alkotót. A meghívott filmek listáját áprilisban teszik közzé a szervezők.