A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szervezők a hétvégén tudják majd tesztelni a csarnok belső felépítését, a kiszolgáló helyiségek megfelelő elhelyezését és kialakítását, valamint a junior vb-n is használandó technikai hátteret.
A korosztályos világbajnokságon három-három magyar léphet majd jégre, s ők valamennyien – Borovoj Alexander, Böröcz Máté, Maszljankó Alexander, Bátori Júlia, Medgyesi Fruzsina és Tóth Ivett, – ott lesznek az országos bajnokságon is.
A hétvégén nem csupán a fiatal műkorcsolyázók szerepelnek a Főnix Csarnokban, a szinkronkorcsolyázók országos bajnokságát is ekkor tartják.
Ebben a szakágban hét kategóriában 11 csapat indul, köztük a Team Passion nevű szenior együttes, mely az áprilisban, Budapesten sorra kerülő szinkron világbajnokságon is szerepel majd.
A versenyeket ingyenesen lehet megtekinteni.
Az előzetes időrend: január 9 (szombat) január10 (vasárnap)