A főigazgató szerint morális válságban van a mentőszolgálat

A főigazgató szerint nem létezik olyan szabály, amely szerint a mentőknek minden esethez 15 percen belül ki kell érkeznie, de egy infarktusos, elgázolt vagy éppen stroke-gyanús betegnél ez jogos elvárás. Úgy vélte: minimalizálni kell azokat a tényezőket, amelyek komoly erőket vonnak el a mentőfeladatoktól.

A főigazgató emlékeztetett: tavaly 1,1 millió esetet látott el a mentőszolgálat, tíz százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Kiemelte: a mentőjárművek folyamatos cseréje éves szinten mintegy kétmilliárd forintba kerülne, erre most csak ennek a töredéke jut, Közép-Magyarországon különösen rossz a helyzet, hiszen itt nem lehetett uniós forrásokból fejleszteni.

Az új főigazgató elsődleges feladatnak tartja, hogy javítsanak a mentőszolgálatnál dolgozók megbecsülésén, illetve például a vezetők és a beosztottak közötti kommunikáción. A mentőszolgálat a legnagyobb egészségügyi szervezet, amelyben mintegy 7500-an dolgoznak, és amely sok ok miatt mára morális válságba került, és ez komolyabb probléma, mint a jelképesnek mondható fizetés – mondta.

A mentésirányítók 147 ezer, a mentőorvosok 286 ezer, a mentőtisztek 181 ezer, a mentőápolók 139 ezer, míg a gépkocsivezetők 127 ezer forintot vittek tavaly haza havonta – mondta Máté Gábor a Magyar Időknek.