A fél ország a hótól retteg, Debrecen csak didereg

Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat extrém hideg, hófúvás és havazás miatt.

Fázós, hideg, havas napok következnek

Fázós, hideg, havas napok következnek

A hétfő hajnali órákban az ország délnyugati területére törtek be a hófelhők.

Hajnalban főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében helyenként -15 fok közelében alakul a legalacsonyabb hőmérséklet. A reggeli óráktól nyugat felől havazás várható, amely a délutáni órákra a Dunától keletre eső területekre is átterjed. A hó mennyisége általában lepel – 5 cm körül várható. Az ország délnyugati részén 5 cm feletti hó is hullhat, a délnyugati határ közelében és a Mecsek térségében akár a 10 cm-t is elérheti a friss hó mennyisége.

Hétfőn napközben a Dunántúl északi felében, illetve az Alföld délnyugati részén a megélénkülő vagy esetleg megerősödő (35-45 km/h) délkeleti szél alacsony szinten hóátfúvást okozhat.

A kezdetben még kevésbé felhős helyeken is fokozatosan megvastagszik a felhőtakaró, de északkeleten délelőtt lehet néhány órás napsütés. A fokozatosan megélénkülő délkeleti szelet a Győr-Baja vonal kb. 150 km széles sávjában erős lökések kísérhetik, és ezen a területen – amint hóréteg alakul ki – a szél a havat is hordhatja. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és -7 fok között alakul. Késő este általában -4, -9 fokra számíthatunk, de az ország nyugati részén, ahol esetleg kis területen már szakadozhat a felhőzet, -10 foknál is hidegebb lehet.

Kedden délnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap, majd délután nyugat felől újra beborul az ég. Reggel, délelőtt kelete lehet néhol havazás, majd estétől az É-Dunántúlon havas eső, havazás, a déli országrészen ónos eső is előfordulhat. A déli, délkeleti, majd az északkeletire forduló szél helyenként megélénkül, a Dunántúlon olykor meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -11 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között alakul.

Szerdán túlnyomóan borult lesz az ég. Reggel, délelőtt északon havazás, havas eső, délen és keleten havas eső, eső, ónos eső egyaránt várható. Átmeneti szünet után délutántól újra várható csapadék: délen és keleten havas eső, havazás, a Tiszántúlon és északkeleten ónos eső valószínű. Az északkeleti, majd az északira forduló szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és -1 fok között alakul, de reggelre pár fokkal emelkedik a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.

Debrecenben szerdára várható havazás, addig “csak” a hideggel, a kellemetlen széllel, s a jeges utakkal kell küzdenünk. A hét második felében enyhülés érkezhet, vasárnap már plusz 8 fokot is mérhetünk.