A Debreceni Ítélőtábla küdte börtönbe a fiát bajonettel megölő apát

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2015 szeptemberében M. S. vádlottat emberölés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott együtt élt feleségével, fiával és annak élettársával Kerecsenden. Ifj. M. S. sértett és szülei viszonya évek óta feszültséggel teli volt, mivel a fiúk alkoholista életmódot folytatott és milliós nagyságrendű adósságot halmozott fel, amit a szülei fizettek vissza.

2014 augusztusában az apa és élettársa ittas állapotban érkezett haza egy disznótorból, s arra lett figyelmes, hogy a fia kiabál és egymás után dobálja ki a hűtőszekrényből az élelmiszereket. A férfi többször kérdezte a fiát, mégis mit csinál, a férfi már ekkor kérte a szomszédot, hogy értesítse a rendőrséget.

Ezt követően a fiú megtámadta az apját, több alkalommal megütötte a fején és a felsőtestén. A férfinak sikerült eljutnia a szobába, ahol aztán magához vett egy bajonettet és legalább három alkalommal mellkas tájékon szúrta a fiát. A sértett az udvaron esett össze és rövid időn belül meghalt. A vádlott a mentőszolgálat diszpécserének maga mondta el, hogy megszúrta a fiát. Az eljárás során a férfi elismerte a bűnösségét.