Az idén 85 éves Rusz Lívia alkotásaiból nyílt tárlat a Kós Károly Szakközépiskola Varjúvár Galériájában, ahol az ismert művésszel a közönség is találkozhatott múlt szerdán.

Rusz Lívia Debrecenben járt

Világszép nádszál kisasszony, Csipike, Zengő ABC: és még sorolhatnánk azokat az illusztrációkat, amelyek Rusz Lívia keze munkáját dicsérik. Az idén 85 esztendős, erdélyi születésű művésznő egész életében rajzolt, más hivatást nem is tudott volna elképzelni magának. A kiállításmegnyitót követően mesélt nekünk életéről és pályájáról.

„Csöpi volt a becenevem” – árulta el nekünk Rusz Lívia. S nemhiába: amikor elfoglalta helyét a kiállítás megnyitóján, aprócska lába alig ért le a földre. Ám a nézőközönség a történeteket hallgatva, az illusztrációkat csodálva csak ámult-bámult, mennyi erő, céltudat, akarat és humor van még ma is a törékeny Rusz Líviában, akinek illusztrációin generációk nőttek fel.

„Rendkívül jó gimnáziumba jártam, az osztálytársaimmal a mai napig tartjuk a kapcsolatot! De borzasztó rossz rajztanárom volt… Az osztályban mindenkinek segítettem a rajzolásban, ők jó jegyeket kaptam, én mindig rosszabbakat. Aztán hatodikos koromban egy új rajztanár érkezett: Kovács Zoltán – későbbi mesterem. Az első órán odatett egy kancsót a katedrára, és egyből éreztem, ez az én világom! Jött-ment a teremben, és mögöttem sokszor megállt… Majd nyáron indult egy rajzkurzus. Kovács Zoltán eljött hozzánk, és mondta az anyámnak, hogy írasson be. De anyám mondta, hogy nekünk nincs arra pénzünk. Erre csak annyit mondott Kovács Zoltán, hogy majd ő kifizeti. Így is lett. Egész életemben figyelt rám! Ő alapította a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetet – neki köszönhetően járhattam ide. Ő lett Kós Károly veje – innen ered az ismeretségünk Kós Károllyal, az európai hírű művésszel, az iskola névadójával” – mesélte Rusz Lívia.

„Kolozsváron a Szamos-parti részen laktam, míg Kós Károlyék a túloldalon, a fellegvárnál. Károly bácsi nem tudta megmászni a hegyet, ezért amikor szükség volt rá, én lettem a sofőrje. A Trabantunkkal furikáztam. Így ismerhettem meg közelebbről. Nagyon csendes, komoly és családszerető ember volt.”

Rusz Lívia humoros, színes, cikornyás, kézzel rajzolt és részletesen kidolgozott illusztrációi és grafikái feledhetetlen élményt nyújtanak a szemlélő számára, stílusa egyedi és utánozhatatlan – amire Fodor Sándor író is felfigyelt. Vele közösen alkotta meg Csipike, a törpe figuráját, az erdélyi magyar köztudat emblematikus mesealakját. A kezdetben képregényhősként debütált mesealakról később könyv is megjelent, amely később számos kiadást megért és több nyelvre lefordították, ez hozta meg számára a nemzetközi elismerést.

„Csipikét imádták a gyerekek. Volt egy külön rovat a kolozsvári Napsugár újságban, a Csipike postája, ahova számos kérdés érkezett: hányas lába van Csipikének? Mit reggelizik? Mit ebédel? A gyermekek fantáziáját nagyon megmozgatta ez a történet.”

A művésznő olyan képi fantáziával jeleníti meg a történeteket, hogy megbizonyosodhatunk róla: ezt csak így lehet elképzelni és lerajzolni. Más Csipikét, más Világszép Nádszál Kisasszonyt látni sem akarunk immár. A művésznő óvodás kora óta szenvedélyesen rajzol: milliószor mártotta festékbe az ecsetét, számtalan éjszakán át görnyedt a papírok felett. „A fehér papír kifeszítése a rajztáblára – na, az maga a csoda! A fantáziám egyből beindul.”

A mi fantáziánkat is rabul ejtette: évtizedek alatt olvasók ezreinek okozott örömet, hogy elmerülhettek a Rusz Lívia által illusztrált mesekönyvek szépségében.  Ahogy nekünk is, rajzait nézve, meséit hallgatva. Mert Rusz Lívia ecsetével csodát teremtett, kiszínezte szürke napjainkat.