A családi ház padlásán fogták el a két betörőt a rendőrök

A nyomozás adatai szerint november 7-én éjfél után pár perccel érkezett bejelentés a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra arról, hogy egy Ajtó utcai családi házba ismeretlenek betörtek és jelenleg is az ingatlanban vannak.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol átkutatták a lakatlan házat, amelynek padlásán megtalálták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két helyi lakost. A járőrök M. Lászlót és M. Róbertet előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A 35 és 40 éves gyanúsítottak elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a két helyi férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.