A cigiből és a benzinből is ömlött a pénz az államkasszába

Az üzemanyagok után fizetett jövedéki adó az elmúlt évtized legmagasabb bevételét hozta 2015-ben. Az jelek szerint a cigarettapiac is meglendült, az egy évvel korábbinál félmilliárddal több, 7,1 milliárd szál került legális forgalomba.

A fogyasztási dohánynál szintén emelkedést tapasztaltak: míg 2014-ben 5700 tonnát forgalmaztak, tavaly már 11 hónap alatt 5900 tonna került a piacra.

Suller Attila, a NAV sajtófőnöke a GfK Piackutató Intézet felmérését idézve azt is közölte, hogy 2015-ben az egy évvel korábbi állapothoz képest másfél százalékkal csökkent az illegális cigaretták piaca Magyarországon, ami a szigorú ellenőrzések mellett a hazai fogyasztási szokások megváltozására is visszavezethető. Sokan vásárolnak kész cigaretta helyett vágott dohányt saját készítésű cigarettához, mert az utóbbi olcsóbb.