Vámos György az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában azt mondta, a bevétel nagyjából 5-6 százalékkal több lehet, mint egy évvel korábban. A januárihoz képest másfélszer annyi költenek az emberek decemberben, ugyanakkor január elején megindul a “csereidőszak”, és folytatódnak az akciók is – tette hozzá.
Becslése szerint az emberek átlagosan 26-28 ezer forintot költhetnek ajándékokra, amiből 80-90 milliárd forint bevétel keletkezhet.