Az ingatlan.com tapasztalta azt is, hogy december második felében és január első napjaiban számottevően, 64 százalékkal nőtt a magánszemélyek által feladott hirdetések száma, ami elsősorban az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bejelentésével magyarázható.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
A közlemény idézi Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: a legtöbb ember a jelenlegi lakását adná el, és az új lakástámogatási rendszer által kínált lehetőségekkel igyekszik majd újat vásárolni.
Hozzátette: január első hetében, amikor már ismertek voltak a támogatási rendszer részletei, 44 százalékkal nőtt a keresések száma éves összevetésben. A keresők pedig már egy kattintással le tudják szűrni a csok-nak megfelelő új lakásokat és házakat – mondta.
Az ingatlan.com friss összeállítása szerint Budapesten a 10+10 millió forintos támogatáshoz előírt, minimum 60 négyzetméternél nagyobb, új építésűként hirdetett lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 535 ezer forint volt.
Az ország más városaiban jóval alacsonyabb az árszint. A második Székesfehérvár, ahol az átlagos négyzetméterár 380 ezer forint volt ebben az időszakban, majd Debrecen következik 345 ezer forintos átlagos négyzetméterárral. Kecskeméten 328 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, Győrben 307 ezer forint, Pécsett pedig 287 ezer forint.
A három gyermeket vállaló fővárosi házaspároknak a csok mellett mindenképpen szüksége lesz önerőre az első lakásuk megvásárlásához, de a vidéken élő családok már e nélkül is új otthonhoz juthatnak – vélekedett a szakértő. Az ingatlan.com szakembere azt is elmondta, hogy a lakásépítési kedvet ösztönző kormányzati lépések felpörgethetik a piacot, és megfelelő alapot teremthetnek ahhoz, hogy a jelenlegi kevesebb mint 10 ezerrel szemben 30-40 ezer új lakás épüljön évente, ami a magyar ingatlanpiac egészséges működéséhez szükséges.